Jang Hanbyul vagyok, 20 éves.. és… azt hiszem ennyi. Sajnos más nem jut eszembe magamról. Természetesen nem csak ennyi lennék, de jellemezni nem igazán tudom magam, a tipikus „szeretek zenét hallgatni „ szintű sablonokon kívül. Hiába igazodok el könnyen idegen embereken, akár egy kézfogás után, talán még nem vagyok abban a korban, hogy megismerjem magam. Nem, ez így nem helyes, inkább úgy fogalmaznék, hogy én még nem értem el erre a szintre, vagy még nem igazán találom a személyiségem. A barátaim biztosan a kedves szót használnák, ha jelzőt keresnének személyemre.
Ja igen, a barátok. Viszonylag szerencsésnek mondhatom magam, mert rengeteg barátom van, vagy inkább volt. A többségükkel már nem igazán tartom a kapcsolatot, de ez nem össze veszés, vagy bármilyen konfliktus miatt van, csak szerelmesek lettek, és már nincs rám szükségük. Valamiért úgy érzem, hogy ők egy lépéssel előrébb vannak az életben. Talán mert szinte minden film, mese, könyv, dalszöveg azt magyarázza be nekünk, hogy akkor vagy boldog, ha szerelmes vagy. Én ezt még nem tapasztaltam, csak az ellenkezőjét, még is elhiszem. Úgy hogy minél több barátom találta meg a boldogságát, én annál elveszettebbnek, elmaradottabbnak éreztem magam.
Őszintén szólva nincs nagy tapasztalatom a szerelemben. Nem tudom, hogy szerelemnek lehet-e nevezni egyáltalán azt, amit én éreztem, de az biztos, hogy nagyon hasonlított hozzá. Mint a legtöbb tinédzser, ha valaki az ellenkező nemből már kicsit kedvesebb az átlagnál, már rögtön menthetetlenül beleestem az illetőbe. Legtöbbször addig tartott ez az érzés, míg meg nem ismertem az embert, és rájöttem, hogy nem is őt, hanem az ő testébe beleképzelt, általam kreált lénybe szerettem bele, és az estek 99%-ban, ennek hatalmas csalódás lett a vége. Talán épp ezért nem is tudok már szerelmes lenni.
Igazából eléggé szégyellem magam, de van barátnőm, Soon Yi a neve. Még sem vagyok szerelmes, bár rengetegszer hazudtam neki az ellenkezőjét, és ezt nagyon bánom, de legalább mosolyt csalhattam az arcára. De lehet nem is volt az összes hazugság.. az első hónapokban komolyan azt hittem szerelmes vagyok. Sokat gondoltam rá, ha mellettem volt nem bírtam ki, hogy ne ölelgessem, puszilgassam, és órákig tudtam nézni, ahogy aludt. De ez minden ok nélkül elmúlt,sőt tényleg kedves embernek tartom magam, de vele nem vagyok az. Ha rossz kedvem van Soon Yin csattan az ostor, és sosem sértődött meg. Egyszer megpróbáltam vele szakítani, de gyáva voltam. Nem tudom, hogy azért mert, nem akartam megbántani , vagy csak féltem, hogy egyedül maradok. Hiába nem vagyok szerelmes belé, nem akarom bántani, azt hiszem most boldog. Bár nem értem. Csinos lány, nagyon. Mikor az utcán megyünk kézen fogva a többi fiú irigykedve méregetnek minket, és én még sem érzek féltékenységet. Bármikor találhatna magának sokkal jobbat nálam, és ő még is velem van. Annyi rosszat kapott tőlem, és ő még is szeret.. Rengeteget veszekszünk, de ő nem fárad bele… Már lassan egy éve együtt vagyunk, még sem feküdtünk le, és ő nem türelmetlenkedik… Vajon miért? Talán ő is épp olyan elveszettnek érezné magát nélkülem, mint én.
Azt hiszem túl nagyra becsülik a szerelmet.
